Elégedett vásárlóink
  • Nagyszerű ez a LED füzér! Már régóta olyan világítást kerestem, amit nem kell sokáig kábelezni. Pillanatok alatt össze tudtam állítani, megfelelő a hosszúsága is. A napelemnek köszönhetően jól feltöltődik, nagyon szép a fénye.

    Jakab Zsolt – Sárospatak

  • Már a fotókon és a videón is nagyon tetszett ez a fényfüzér, de élőben talán még szebb. Párommal gyorsan felraktuk, azóta mindenki a csodájára jár. Unokáim is imádják a színes fényeket!

    Szigeti Erzsébet – Érd

  • Minden évben feldíszítem otthonom, idén azonban nem akartam sok időt eltölteni a szereléssel. Szerencsére ebben a készletben minden benne van. Egy virágcserépbe szúrtam le az erkélyünkön a napelemet, a világítást pedig az ablak köré helyeztem. Csodás a fénye, szomszédaim már meg is kérdezték, honnan van.

    Kiskartali Péter – Budapest

  • Nem is tudtam, hogy már létezik ilyen napelemes világítás is. Ennyiért igazán megéri, ráadásul plusz költsége sincs, mivel nem kell hozzá hálózati csatlakozás. Valószínűleg a kerti fenyőnkre fogjuk tenni hamarosan. Már látom előre, ahogy gyermekeim körbeállják a feldíszített fát.

    Novák Emőke – Debrecen

  • A színes világítás mellett döntöttem, pompázatos fényt tud adni. Ügyeltem rá, hogy elég napsütés érje, így hosszú órákig tud világítani. Jó, hogy nem kell kapcsolgatnom, az automata üzemmóddal sötétedéskor azonnal aktiválja magát.

    Takács Jenő – Örkény

  • Már mindenhol kerestem ezt a típust, szerencsére önöknél jó áron tudtam hozzájutni. Hamar megérkezett a csomag, minden rendben volt. Nemsokára kipróbáljuk, alig várom, hogy kisfiam meglássa az ünnepi fényeket.

    Nagy Dávid – Szeghalom